Lépés a képtelenség sötétjébe

Részlet a könyvből: "A magyar irodalom a sorsunk, a történelmünk. Nem is tudom, miért van két külön tantárgy: irodalom és történelem? Hány és hány irodalmi nagyságunk halt erőszakos, nem természetes halált Balassitól Petőfiig. De kevés korban aratott olyan sűrűn a halál, mint 1944-45-ben. Mintha kaszájával az irodalomban, az írástudók körében akart volna rendet vágni. Amit könnyen mondanánk sorsszerűségnek, egy tudatosan átgondolt, aljas, cinikus, egyben gyáva döntés volt. A hatalom félelme az írástudóktól, a gondolkodóktól, az emberek szemét felnyitni képes értelmiségiektől, művészektől, újságíróktól minden korban megmutatkozott, és megmutatkozik ma is. A holokauszt során azonban mindez még súlyosbodott: elég volt zsidónak születnie a legártatlanabb alanyi költőnek, ismert színházi kritikusnak, bulvárdarabok szerzőjének, riporternek, hogy elsőként kerüljön a halállistákra; kapjon munkaszolgálatos behívót, deportálják egészen az auschwitzi gázkamrákig, vagy nyilas suhancok kísérjék utolsó útjukra, a Duna-partra."